2015. jan 04.

A gyors és az erős párharca

írta: DJana
A gyors és az erős párharca

Ketten együtt vezetik a góllövőlistát. Mindketten kék mezben játszanak, mégsem ugyanabban a csapatban. Csapataik minden mutatóban ugyanúgy állnak jelenleg. Akkor mi az, ami megkülönbözteti Diego Costát és Sergio Agüerót?

Nem kertelek sokat, az alábbi táblázatban kigyűjtöttem a főbb mutatókat, amiből megismerhető, hogy miben különbözik a két játékos stílusa. Costa 15 centiméterrel magasabb Agüeronál, emiatt simán megjátssza  a labdát a fejével is. Tömege is több van, így ez a kettő igazi erőcsatárrá teszi és ez az a szerep, amire a királykékek már régóta vártak egy játékost. Minden megvan a Chelsea-nél, hogy passzok sokaságával tömjék a spanyolt. Emellett Agüero a kis termetével és sebességével tökéletesen érvényesül a Citynél. Büntetőket is rúg (ezeket a Chelseanél többnyire Hazard szokta rúgni), így abból is eredményes volt már kétszer a szezonban. Látványosan többet lőtt kapura Agüero még úgy is, hogy kevesebbet volt fenn a pályán, mint Costa. A sok kapuralövés és azonos gólszámból következik, hogy a hatékonysága kisebb, de ezen még lehet javítani a szezon hátralévő részében. A félelmetes adat Costával kapcsolatban: minden második lövése, ami kaput talált, bement... Emellett könnyen számítható, hogy a 40 lövéséből 28 ment kapura és csak 12 mellé. Félelmetes arány!

Az eddigi gólszámok alapján Diego Costa sokkal elfogadhatóbb produkciót nyújt a gyengébb lábával is, emellett a keresztlabdák magas száma az igen nagy szélső jelenlétnek köszönhető. Ez könnyen elkönyvelhető a mögötte lévő középpályás sor javára, hiszen Hazard, Oscar és Willian is olyan játékosok, akik egymagukban vezetnek végig akár középen egy támadást. Ilyenkor Costa jellemzően visszalép (többnyire inkább kilép oldalra, hogy le lehessen neki passzolni) a lesvonalról, hogy a második hullámra rá tudjon segíteni. Még egy terület, ahol Costa többet jelen van: a fizikuma miatt nincs olyan pontrúgás, ahol ő kimaradna a helyezkedve lökdösődő tömegből. Itt a csibészsége olykor-olykor Drogbára emlékeztet. Védekezésnél is hátramegy a pontrúgások elvégzésekor, elölre pedig az alacsony, gyors srácok maradnak azonnali kontralehetőségre várva, ami a Chelsea egyik igazi fegyvere. Agüero kiegyensúlyozottabb mutatói azt jelzik, hogy azért ő ennyire nem vesz részt a pontrúgások fogadásában, illetve a City támadásai sokkal inkább tiszta helyzetekre vannak kihegyezve és inkább csapatmunkával "rúgják a gólt", mint egyéni akciókból. Agüerót sokszor futtatják az üres területbe, hogy akár egyedül is be tudja fejezni lendületből a támadást, amennyiben védő van rajta, nem sajnálja a lövőcselt sem, rajta ne múljon.

Összességében Agüerót technikásabbnak és kimondottan gyorsabbnak tartom Costánál, Costa viszont ezeket a hátrányait kompenzálja a rögzített helyzeteknél, illetve összességében a fejjátékával. Hogy melyikőjük lesz a gólkirály a szezon végén és melyikőjük csapata fog akkor jobban örülni? Aki ezt most megmondja, az menjen lottózni is! :)

P.S. Mekkora mázli, hogy nem egy csapatban vannak ilyen formában, akkor már lehet, hogy mindenki készülhetne a következő idényre...

 

Diego Costa
Premier League statisztika
20 forduló után

Sergio Agüero
Chelsea

klub

Manchester City

188 cm

magasság

173 cm

85 kg

tömeg 70 kg

17 (0)

bajnoki meccsek eddig
kezdőként (csereként)

15 (2)
14

rúgott gólok

14

2/7/5/0

fejjel/jobbal/ballal/mással
rúgott gól

0/10/4/0

40

összes lövés

56

50%

kapura találó lövések
hatékonysága (gól)

41%

54%/29%/18%/0%

kaput találó lövések
jobbal/ballal/fejjel/mással

71%/29%/0%/0%

0

értékesített büntetők

2

1

gólpassz

3

17

keresztlabdák

3

17

lesek

7

16

tisztázás

1

24

szabálytalanságok

3

7

sárgalapok

2

 

Sötétkék villantások Costától:


Világoskék akciózás Agüerótól:

Most messze nem ez a helyzet. A két csapattársat két angol klubhoz sodorta a sors, most mindketten a liga legjobbjai.

Szólj hozzá